Köszönöm szépen!

2013.01.23. 13:06

koszonom.gifÚgy gondoltam, itt az idő egy köszönömhöz. Egy köszönömhöz az eddigi irányadóimnak, akik nélkül nem jutottam volna ide.

Ha valaki megkérdezne, hogy miért most, akkor a csakúgy jutna elsőre eszembe. Valószínűleg a közelmúltban olvasott pay forward (előrefelé fizetés) elve alapján a pay backward-nak (visszafizetés) jött el az ideje.

Már hetek óta gondolkozom rajta. Most itt van. Köszönöm!

Kronológiailag is a felségem, van az első helyen, aki nélkül nem lennék itt, ahol vagyok.

Aztán fontos volt Hűvös Ágnes, aki meghívott a Linkedinre 2007. októberében.

Aztán egy nagyobb ugrással már 2009-be is jutunk, ahol Nagy Ákos segítette a munkámat a közösségi média hatékony felhasználása irányában. Ákosnak köszönhető a "lepkeháló oldal" kifejezés is, amit hallgatóim már ismernek.

Utána egy évvel Mányai Csaba elindította a TEDxDanubia isnspiráló folyamát, ahol én lettem (és máig is vagyok az Official Tweeter).

A második TEDxDanubia eseményén ismertem meg Végvári Imi és Répássy Zsuzsi barátaimat, és később Imi indított el a Linkedin Képzés pályáján.

Ugyancsak 2010 őszén találkoztam Marco Monfils barátommal, aki a legnagyobb regionális csoport, az akkor még nem is létező CEE Group for Business Professionals csoport alapító tulajdonosa és a Hungary Business Society társ tulajdonosa, velem egyetemben. 

Harald Katzenschläger barátom pedig az, aki a TEDxPannonia rendezvényének megszervezésével és az ott átadott pozitív világlátásával a magam útjára állított.

A 2012-es évnek a nagy irányváltását Rudi Zoltánnak köszönhetem, aki ajánlott engem Ábri Juditnak, mint hazánk egyetlen Linkedin Szakemberét.

És jelenleg e lista végén Berényi Konrád áll, aki 2013 elején segítette új lendülethez a Linkedin Képzést.

Természetesen az a sok embernek is, akik hívnak előadni, akik bíznak a tudásomban és értékelik a pozitív életszemléletemet.

Köszönöm még az össze hallgatómnak.

És természetesen köszönöm a Linkedinnek is.

LinkedIn Képzés logóSzeretne többet megtudni a Linkedinről magyarul, hatékonyabban használni a Linkedint, Céges oldalat építeni, vagy megtudni a cége hogyan kommunikálhat jobban a Linekdin révén?

Keresse a Linkedin-Képzést +36 70 932 8054

A bejegyzés trackback címe:

https://linkedin-kepzes.blog.hu/api/trackback/id/tr835038131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.